Bodrogkeresztúr

Weboldal

Bodrogkeresztúr területe az ősidőktől kezdve szolgál emberi lakhelyül. Ezt igazolják a különböző időszakokból származó régészeti leletek. Találtak itt a neolitikumból pattintott kőeszközöket, obszidián tárgyakat, a rézkorból rézkéseket és kettőshegyű rézárakat.

Jelentősek a bronzból készült szerszámok, ékszerek, melyek alapján az 1880-as évek nagyhírű régésze, Hamper arra a következtetésre jutott, hogy Bodrogkeresztúron bronzkori öntőműhely működött. 1918-ban bukkantak a községtől nyugatra lévő Dereszla-domb keleti lejtőjén a \\\"Dereszla kincse\\\" néven ismert arany ékszerekből álló leletanyagra, mely az időszámítás előtti 1200. évből származik. Mindezek a leletek alapján a község területe \\\"Bodrokeresztúri kultúra\\\" néven vonult be a hazai és nemzetközi archeológia történetébe.



Arról, honnan kapta a község a nevét, sokféle vélemény alakult ki. Származtatják a Szent János nevét viselő keresztes lovagoktól, akiket kereszturaknak neveztek. Más vélemények szerint a név onnan ered, hogy a település egykor apátsági birtok volt és egyházát a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel. Megint más elképzelések abból indulnak ki, hogy a község a XIV. század közepén az Aba nemzetség leszármazottainak, a Keresztúri családnak volt a törzsbirtoka. De a legegyszerübbnek ható megfejtés sem elvetendő, miszerint az eredeti név \\\"Bodrogkeresztút\\\" volt.

Bodrogkeresztúrról az első hiteles oklevél 1239-ből ered. Ebben említést történik egy várról, melyet valószínűleg a Tiszán átkelő tatárok 1241-ben teljesen elpusztítottak.

1411-től a község a tokaji váruradalom tartozéka. Urai között Garai Jánost, Brankovics Györgyöt, Hunyadi Jánost találhatjuk.
Bodrogkeresztúr 1456-ban cseh megszállás alá kerül, melynek Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet vetett véget 1458. tavaszán. Az uradalom urainak sorában Mátyás király következett, aki azt Szapolyai Imrének zálogosítja el.

Az 1517-ben és 1520-ban lejegyzett urbáriumok már mezővárosként említik Bodrogkeresztúrt, melynek népessége meghaladta Tokajét. Egy 1567- es összeírás a törökök által elpusztítottnak tűnteti fel a települést, de hamarosan újraépül, gazdasági-, társadalmi élete fellendül. A kulturális élet fejlődésére jellemző, hogy 1595-1617-ig Bodrogkeresztúrnak saját könyvnyomdája működött.


Érdekes történelmi adalék a település törvénykönyvének története. A kialakult és gyakorolt szokásokat, törvényeket rögzítették ebben a könyvben, ami 1604-ben a tizenöt éves háború során elpusztult. A bodrogkeresztúri vezetők és öregek 1607-ben emlékezetből újraírták, amihez meghívták a szomszédos városok (Tokaj, Tarcal) előljáróit is.

A \\\"kuruc-labanc\\\" korszak alatt, Bodrogkeresztúr népe szenvedett a legtöbbet. A település helyzetéből adódóan - Tokajban labancok, Szerencsen kurucok tartózkodtak - állandó háborúskodás helyszíne volt.
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc bukása után, Bodrogkeresztúr gazdaságilag kimerülve, kifosztva indult el a XVIII. századba.




Ám a szőlőnek, a bornak és az itt élők szívós munkájának köszönhetően, sikerült a mezővárosnak újból talpraállnia.
1726-ban haszid zsidó telepesek érkeztek a városba, akikből komoly hagyományokkal rendelkező közösség alakult ki. Fokozatosan átvették a görög kereskedőktől a bor forgalmazását, és a szőlőművelés és bortermelés korszerűsítésében is nagy szerepet játszottak. A vallásuknak megfelelően elkészített \\\"kóser\\\" borok tovább növelték a város hírnevét. A zsidó közösség kiemelkedő tagja volt a keresztények által is messzeföldön elismert és tisztelt csodarabbi, Reb Steiner Saje, aki 1925-ben húnyt el Bodrogkeresztúron.

Bodrogkeresztúr közel 140 évig tartó legnyugalmasabb időszaka, az 1848-49-es szabadságharccal ért véget. Noha Klapka György kétszer is győzelmet aratott a császáriak felett ( 1849. január 22-én Bodrogkeresztúron és január 31-én Tokajnál), 1849 június 28-ai győzelmük után a cári csapatok feldúlták és kifosztották a környék mezővárosait, köztük Bodrogkeresztúrt.

A szabadságharc bukása után a településen húzta meg magát Eötvös József, az első felelős magyar kormány vallás- és oktatásügyi minisztere, és a legenda szerint itt írta Karthausi című regényének egy részét.